Ám egy hűs, novemberi délutánon, az egyik ilyen felfedező körút során valahogy az úttestre keveredett kis barátunk, ahol egy autó elütötte. A szerencsétlen baleset egy egész túszdrámát vont maga után, hiszen a pórul járt, majd sorsára hagyott Pál önjelölt megmentőre lelt Bálint gazda személyében (szerk.megj. Lukácsi Bálint, Dunakeszi Városi Önkormányzati Képviselő), aki orvoshoz vitte, majd megígérte, hogy új, szerető otthont is szerez az ebnek, hiszen az eredeti otthona ismeretlen.
Pál ideiglenes otthonában, Bálint gyámsága alatt megismerte a családi otthon melegét, karácsonyozott, majd koccintott egyet újévkor, s január végén, jó szokásához híven, újra odébbállt. Bálint gazda ezzel nem igazán foglalkozott, lekötötték egyéb dolgai, körmönfont terveket szövögetett a helyi vezetőség nyomorba döntéséről, hogy végre valóra válthassa nagy álmát és világuralomra törhessen (Dunakeszin).
Január végén egy hölgy talált rá a Fő úton kóválygó Pálra és vette magához ideiglenesen. Szerencsétlenségére. Meghirdette ugyanis a talált jószágot, mert chip híján nem tudta, hogy Bálint gazda otthon krokodilkönnyeket hullat érte (vagy mégsem?). Hamar kiderült, hogy Pali „kinek a kije”, és a megtalálója szerette volna visszaszolgáltatni, valamint kérte a gazdát, hogy közszolga lévén mutasson szép példát és tetessen chipet kedvencébe és oltassa is be, ha már egyszer ilyen nagy területen, önállóan hagyja sétálni. Bálint gazda magából kikelve tagadta meg a kérést, mondván, hogy Pál nem az ő kutyája.
„Szerencsés” megtalálója tisztes állampolgárként beoltatta, chippel látta el, és bízott benne, hogy segítségével hamarosan nyugalomra lelhet a kis drótszőrű. Hazaérvén azonban azzal kellett szembesülnie, hogy az összeesküvés-elméletek és világmegváltó fondorlatok mestereként Bálint kihasználta a rendelkezésére álló felületeket, jó kisdobos módjára közhírré tette, hogy: „Dunakeszi legismertebb szálkásszőrű tacskóját ismeretlen személy ma délelőtt eltulajdonította és többszörös telefonos egyeztetés után sem volt hajlandó arra, hogy a kutyát visszaszolgáltassa.” Egy egész boszorkányüldözés indult, sutba vágva a hasonló népi okosságokat, mint a „jótett helyébe jót várj”.
Szerencsétlen jótevő nem tudta, hogy minek tulajdonítsa a hirtelen „pálfordulást”, fogta hát a saját zsebéből frissen oltott, chipelt kutyát és nehéz szívvel, de egészen Bálint gazda házáig vitte, mivel ő nem ment érte, hiszen épp rántott húst sütött. Ő meg, teljesítvén a kisdobosi fogadalmát, tudósított is hűségesen a „túszdrámáról”, annak győzedelmes megoldásáról is, melyhez egyébként semmi köze nem volt – az ő verziójából egyébként a konyhai ügyködés kimaradt.
Szegény Pál, aki ugyan a mese főszereplője, valószínűleg semmit nem érzékelt az egészből. A hirtelen jött sztárságnak köszönhetően szerető otthonra lelt (jó messzire Bálint gazdától), ahonnan remélhetőleg már nem fog egyhamar meglógni. A szemfüles emberek azonban nyomon követhették, hogy egyes médiumok, melyek önmagukat függetlennek és hitelesnek titulálják, milyen irányba képesek manipulálni egy végtelenül egyszerű, hétköznapi szituációt is. Bálint viselkedését és hozzáállását inkább nem minősítem, intő példaként szolgáljon mindenkinek. Ha valaki mindenképp hazudni akar és eltéríteni az információkat, hiába van mögötte egy egész médium, hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát – legalábbis Dunakeszin.
