2016. november 16., szerda

Ovikori

Egy kedves ismerősünkkel történt beszélgetést próbáljuk meg rekonstruálni az alábbi írásban. Tudni kell róla, hogy a család jövedelme pont csak annyi, hogy nem szorulnak segítségre. A véleménye viszont annál gazdagabb. Sok vitán túl vagyunk már és a politikai nézeteink sem igazán egyeznek. De találtunk egy témát, amivel kapcsolatban hasonló élményeink, hasonlóan nagy örömünk van.

"Korizik a lányom. Olyan pici a lába, hogy azt gondoltam, akkora korcsolya a világon nincs.

De van (nevet) Ráadásul az edző bácsi szerint átlagon felül ügyes, csak a szokásos kezdeti biztonságkeresés lassítja még kicsit – ami azért érthető, mert alig múlt öt éves.

A pici még tavaly szeretett bele a korizásba, szerintem véglegesen, amikor volt jégpálya a Főtéren, és ráengedtük az egyik kolléganőmmel, mert én nem tudok korcsolyázni. Óvatosan, nagyon lassan pakolgatta a kis lábait, de akkora mosollyal jött-ment, hogy öröm volt nézni. Teljesen meghatódtam.

Aztán gondolhatod, hogy ezek után mennyire megörültem, mikor az óvónénije szólt még szeptemberben, hogy minden héten viszik a csoportot korcsolyázni a Megyeri útra. Hozzák-viszik, valami profi edzővel, öltözővel, menni is lehet megnézni, és nekünk semmibe nem kerül, az egészet az önkori fizeti. Te, szerintem én jobban örültem neki, mint a gyerek, pedig az ugrált.


2016. november 5., szombat

Egy tőzsgyökeres lokálpatrióta gondolatai

Az írás nem nekünk készült, kommentek olvasgatása közben találtuk. De olyannyira egyetértettünk vele, hogy szeretnénk nagyobb hangsúlyt adni gondolatainak. Sőt nem csak hogy egyetértettünk vele, de anno hasonló okok miatt hoztuk létre a Pirítóst.

M...... ......a Már elnézést a beleszólásért! De már nem bírom szó nélkül hagyni...
Az az érzésem és meglátásom, hogy a pestről vagy ki tudja honnan Dunakeszire lakóparkokba kiköltözött embereknek valahogy itt semmi nem jó, semmi nem tetszik! 
Én tőrzsgyökeres Dunakeszis vagyok és imádok/ imádtam itt élni.
Gyönyörű élhető hely volt, épp elég lakossal 
:-)
Ennek ellenére a tőrzsgyökeres Dunakeszisek próbálják megoldani a helyzetet! 
De annyira szomorú, hogy folyton csak a panaszkodást hallom! 
Nem, hogy azt néznék, hogy új Óvoda és Iskola épül....mindenért csak zúgolódnak.
Kérdem én, mielőtt ide kiköltöztek, miért nem tájékozódtak jobban (főleg a gyerekesek) hogyan, mégis hogyan fogják megoldani gyermekükkel az itteni életet!
Tényleg kissé zsúfoltan vagyunk már.
Az 5 perc alatt felhúzott lakóparkoktól nem tudom mire számítottak, milyen csodát vártak???
Higyjétek el, nekünk sem könnyebb, mert eddig a reggeli kijutást Dunakesziről Pestre megoldottuk 10 perc alatt, ami most már igencsak 30 percre nőtte ki magát!
Mi csendben tűrünk (mit tudunk tenni) .....de a rengeteg negagív "megnyilvánulás" , mind a távolból kiköltözött emberekből jön!
Ez egy békés csendes város volt valaha...
Még egy kérdés, aki elégedetlen mindennel, az miért nem változtat???
Vagy a hozzáállásán, vagy a türelmét gyakorolva, mint ahogyan mi is csak tűrünk.
Vagy esetleg olyan helyet keresni, körültekintően ahol rendelkezésre állnak ilyen-olyan igényeik!?
A negativitás negativitást szül.
Már nem szeretek annyira itt élni, látva ezt a sok panaszkodó "semminemjó" tipusú...mélabús, egymás mellett elrohanó, negatív embertömeget!
Természetesen akinek nem inge, ne vegye magára! 
Köszönöm

Kínos meglepetés Varga Zoltán hátteréről (Posta Imre archívumából)

A következő írást Posta Imre archív weboldaláról emeltük át, változtatás nélkül. Az eredei írás ide klikkelve olvasható.


Megint egy kis gondolatébresztő

Szia Imre!

A Jobbik Pest megyei alelnökének édesanyja kommunista múltjának bemutatása.

Jobbik esetleges orosz vagy izraeli támogatói?

Fortyog egy jobbikos

Találtunk egy kommentet, amit már önmagában is leközöltünk volna, hogy megfelelő figyelmet kapjon (Mivel a szerzőt nem ismerjük és nem válaszolt a megkeresésünkre, ezért név nélkül.) De a kommentben van egy link, ami Varga Zoltán jobbikos képviselő hátterére ad némi rálátást. Igazi aranybánya. Naná, hogy azt is leközöljük egy külön posztban. Igazi csemege mindkettő.

De csak sorban. Először a komment: