2016. december 15., csütörtök

Acsarkodik a boldogan korcsolyázó anyuka

Kint voltunk a hétvégén az adventi vásáron a Főtéren. Mire eljutott hozzám az esemény Facebookon, már rengetegen jeleztek vissza és jó páran indították meg komment-háborújukat az eseménynél: hogy miért van az, hogy nem a Casalgrande téren lesz, mint régen, stb.

Kicsit a búcsúra hajaz az egész helyzet, hiszen ott pont ugyanez volt, sokan a Liget utcai, búcsúnak nem nevezhető kirakodós zsibvásárt hiányolták és ócsárolták a főtéri kultúrprogramot. A bökkenő ott van, hogy mind a búcsúnál, mind a vásárnál azok voltak a helyszínen a leghangosabb élvezők és éljenzők, akik a Facebookos eseménynél a legnagyobb károgók voltak. Egyszerűen lebuktak.

Vasárnap, mikor kimentem a gyertyagyújtásra, (meg hogy igyak egy jó forralt bort és vigyek egy finom vaníliás kürtőskalácsot a mamának, mert nagyon szereti), arra lettem figyelmes, hogy pár anyuka hangos nevetéssel örül a koripályának a kb. ovis – kisiskolás gyerekeikkel együtt. Figyeltem őket és ismeretlenül is osztoztam kicsit az örömükben. Örömmel konstatáltam, hogy milyen szép a vásár, ráadásul még műsor is van hétvégenként.


Hazaérve, gondoltam megnézem mi lesz jövő hétvégén, mert a postás sajnos elkerült a szórólappal, és ahogy végigpörgetem az eseményt, az acsargók között ott a korizós boldog anyuka. Szerencsére jól felismerhető volt a fotója szerint...
Na hogyan is van ez a dráma? Akkor vagyunk trendik, ha anyázunk és szidjuk a rendszert, bármit is csinál? De közben teliszájjal, önfeledten élvezzük? Szerencsétlen képmutatók.

S hogy szerintem mi a tanulság?
Vállaljuk fel a véleményünket: Ha haragszunk valakire, mondjuk meg neki, de ismerjük el azt is, ha jót csinál. Mert például igencsak jó lett ez az idei koripályás vásár!