Lopott hangszerek és egy fura alapítvány

Eléggé kaotikus a Szuppán Irén Alapítvány és a Farkas Ferenc Művészeti Iskola viszonya, de egy biztos: nagy ott a feszültség. Tekintve, hogy írásokból, kommentekből, folyosói beszélgetésekből nyilatkozatokból és posztokból akat szép számmal, nekiláttunk kihámozni a történetet. Tehát adott egy alapítvány, melyet azért hoztak létre, hogy egy művészeti oktatási intézmény fennmaradását és működését szolgálja. Alapítványi formában ugyanis sokkal több állami, illetve magán pénzt lehet szerezni.

Józan paraszti ésszel: mire kellhet pénz egy művészeti iskolának? Hangszerekre és kottákra a zenészeknek. Cipőre a táncosoknak, jelmezre a színjátszósoknak. Ösztöndíjakra, hogy a hátrányos helyzetű tehetséges diákok se legyenek kirekesztve az oktatásból. Logikus módon, ezeket a felsorolt dolgokat meg lehet venni az alapítványi pénzből, azaz pályázati forrásokból és az önkormányzati támogatásokból. Mert amíg az iskola egyetlen és hivatalos alapítványa a Szuppán Irén volt, addig az kapta az önkormányzati támogatásokat is.

Történt ezután, hogy cserélődött az intézmény vezetősége, Farkas Pál ült az igazgatói székbe, amivel páran nem értettek egyet. Történetesen azok, akik az alapítványt legfőképpen kezelték. Szembefordultak az iskola vezetésével, míg a tanárok többsége az új igazgató mellé állt. Az iskola tanári karából egy kisebbség kiszakadt, és mivel az alapítványosok besértődtek, kellett egy új alapítvány, ami a továbbiakban ténylegesen tudja támogatni az iskolát. Létrejött az iskola új hivatalos alapítványa, ahová jelenleg pl. az adó 1 %-át is adhatjuk majd, és ahová azóta az önkormányzati támogatás is érkezik.

Nagyon úgy tűnik, hogy a besértődött Szuppán Irén Alapítvány támogató tanárai az alapítványi/állami fenntartású iskolában elkezdték öncélú haszonszerzésre fizetőssé tenni az óráikat. Ergó, vállalkozói tevékenységet folytattak – sem bérleti díjat, semmilyen részesedést nem fizetve az iskolának, annak ellenére, hogy ott kvázi egy üzleti tevékenységet folytattak.


Miután ez kiderült, felháborodottan lettek felszólítva a tanárok, hogy ilyen működésnek ott nincs helye, hagyják abba, amit csinálnak.
Erre válaszul felnyaláboltak pár hangszert és kivonultak az iskolából.

Az önkormányzat azt mondja, hogy kb. ellopták a hangszereket, hiszen azok származzanak bármilyen támogatásból, azért vették őket anno, az alapítvány céljainak megfelelően, hogy a zeneiskolás gyerekeket támogassák. Az „elsétálók” pedig azt állítják, hogy nem loptak el semmit, hiszen amit elvittek, az az övék.

Hogy kinek van igaza, azt mindenki döntse el magának, de egy biztos:

Ez a szervezet pénzt kapott, sokat. Önkormányzattól, államtól, magánszemélyektől. Ezt a pénzt az iskolára kapta. Hogy hangszert vásárolt, vagy könyveket, vagy jelmezeket, vagy beleadta az ösztöndíj-programba, irreleváns. Azt a pénzt azért kapták, mert az emberek megbíztak bennük; hogy az iskola működésére, a diákok minél jobb körülményeinek biztosítására fogják felhasználni. Azzal pedig, hogy onnan elsétáltak a hangszerekkel, pont az ellenkezőjét tették: megkurtították és ellehetetlenítették a gyerekeket, illetve saját kollégáik munkáját nehezítették meg. (Azért kíváncsi lennék, hogy egy felügyelőszerv mit szólna ahhoz, hogy egy alapítvány nem a céljai szerint működik)

Alapvetően egy alapítvány nem lehet egyenlő pár emberrel. Attól, hogy például a Kiscica óvoda alapítványa vesz a gyerekeknek három babát, az óvó nénik nem vihetik azokat haza a saját gyerekeiknekt. Nem is szokták.
A vitában résztvevőktől kérdezem: A tehetséges gyerekeknek szeretnének jót, vagy pár tanár zsebének? Ennyire egyszerű a kérdés.