2018. november 9., péntek

Rónai szerint lopni helyes, ha késik a vonat?

Tisztelt Dunakeszi Pirítós!

Önökhöz fordulok meglátásommal, mert amint látom a Dunakesziek csoportban egy két ember nem látja a fától az erdőt. Okos enged alapon ott nem mennék bele vitába, mert még a végén kitiltanak, és ahogy látom a mondandóm úgy is süket fülekre találna.


Ma reggel láttam a Dunakesziek Facebook csoportban Rónai és Lukácsi úr (Rónai Sándor a DK szóvivője – a szerk.) képét „Kordon helyett pontos vonatot” felirattal tartottak óriás lepedőket. Anyuka révén, autó hiányában sűrűn használom a vasúti közlekedést, de nem igazán értem az összefüggést aközött, hogy a vonat pontosan jön e és, hogy szabálytalanok az emberek és bliccelnek..


Rónai és Lukácsi Bálint ezzel a transzparens lépésével a szabálytalanságot támogatja? Nem dicsérem a MÁVot, rá vagyok kényszerülve, késik persze, nem örülünk neki. Jogos a felvetés, hogy ne késsenek a vonatok, azzal azonban nem értek egyet, hogy blicceljenek az emberek. Igenis számtalan lehetőség van arra, hogy megvegyék a jegyet. Nekem is sikerül mindig megvennem pedig nem sokkal keresek többet a minimálbérnél. Panaszkodnak a tömött sorokra, könyörgöm a 21. században élünk, egy kattintással neten meg lehet venni a jegyet és még kedvezmény is jár hozzá. A sorban állást és jegyautomatát plusz pénztárat hagyjuk meg azoknak, akik nem az okostelefonok és internet világában nőttek fel. Férjem vasutas családból származik és tőle tudom, hogy az utóbbi egy hétben, az ellenőrzéseknek köszönhetően napi 1 millióval nőtt a MÁV bevétele. Csak ezen a vonalon!!!!!!

Olvastam a kép alatti hozzászólásokat, miszerint sz*r a szolgáltatás, fejleszthetnének valamit stb stb… Na, kedves emberek miből fejlesszenek, ha napi 1 milliót buknak el a bliccelők miatt, de ebbe senki nem gondol bele. Háborognak azon, ami normális lenne? Azért azt ne felejtsük el, hogy a peron a MÁV tulajdona. A sorban állás a jegypénztárnál azt bizonyítja, hogy sok a bliccelő, a metrónál természetes, hogy nem mehetsz le érvényes jegy nélkül? Azon nem háborogtok? Lehet, hogy elfogult vagyok a MÁV-val szemben, de nem kedvelem az olyan véleményeket amikor valaki úgy pocskondiáz másokat, hogy nem lát a háttérbe, vagy direkt nem láttatja a teljes képet … és így akart valaki képviselő vagy városi vezető lenni? Igen, a Rónaira gondolok…

Bízom benne, hogy kirakják a véleményem.

Üdvözlettel: egy nem bliccelő, viszont pontos vonatokat igénylő dunakeszi lakos
-----------



2018. augusztus 30., csütörtök

Káoszba fojtja a Strabag Dunakeszit

Szeptember 3-tól már biztosan nem nyitja meg a Strabag az M2 Budapest felé vezető plusz sávját. Pedig áprilisban ezt ígérték. A következményeket pedig minden autós meg fogja tapasztalni, amint elkezdődik az iskolaszezon.


Dunakeszi Polgármestere hiába bombázza a NIF-et és a Strabagot levelekkel, hogy legalább tájékoztassák a várost, hogy mire számíthatnak az itt lakók, a sajtóból tudjuk, hogy nem válaszolnak a megkeresésekre. És abból, hogy még csak nem is válaszolnak, világos, hogy sok jóra nem számíthatunk.

A problémát enyhítendő beígért plusz egy sávhoz ugyanis arra lenne szükség, hogy az autópálya bal oldala elkészüljön Dunakeszitől az M0 csomópontig. De nincs kész, és elenyésző a valószínűsége annak, hogy a következő 3 napban a Strabag utoléri magát és befejezik.

Kicsiny vigasz, hogy a rendőrség már forgalomirányítói kapacitással készül a káoszra.

Viszont azért lenne pár kérdésünk a Strabaghoz:
Vajon a Strabag Ausztriában is meg meri csinálni, hogy csúszik a határidőkkel?
Vajon a Strabag Ausztriában is WC papírnak használja a városokkal kötött megállapodásokat?
Vajon a Strabag Ausztriában is tesz arra, hogy ellehetetlenítik egy város közlekedését?
...vagy csak minket, magyarokat kezelnek másodosztályú állampolgárokként?

A válaszokat mindenkinek a fantáziájára és vérmérsékletére bízom.

2018. július 20., péntek

Mindent szabad, ami nem tilos?

Egy vélemény, amivel egyetértünk:
Szelektív hulladék, napelemek, zöldül a város. Már ha egyesek hagyják. Új aszfalt a barátság úton, és meglepetésszerűen épült egy elektromos töltőállomás is. Szuper! Modernizálódunk is. Itt van a 22. század. Meg két parkolóhely. Meg a Jóskapista és a Gézabéla a 20 éves olajkályhájukkal, akik simán beparkolnak a töltőállomáshoz. Mert ugye nincs kinn a tábla, hogy nem elektromos üzemű autónak nem lehet. És egyesek szerint ami nem tilos, az szabad. Nem tudom eldönteni, hogy ez egy sarki ultraliberalista ideológia, vagy egyszerűen csak tahóság. A Facebookon a sok okos be is kommentálja, hogy "...de hát nincs kinn a tábla, hogy parkolni tilos kivéve X"
Lefogadom, hogy ha ki is rakják a táblát, ezek Jóskapisták akkor is oda fognak parkolni. És még vigyorognak is hozzá, hogy milyen leleményesek. Vagy azért vigyorog, mert "végre kib-hatott a gazdag köcsögökkel, akiknek telik elektromos autóra. Nehogy már még ez is járjon nekik. Nekem meg ha nincs pénzem elektromosra, akkor sz-pjak.". Bár lehet, hogy túlgondolom, és nincs annyi agyuk, hogy direkt legyenek tahók. Lehet, hogy egyszerűen csak észre sem veszik, hogy mekkora tahók, mert így 20 méterrel kevesebbet kell gyalogolniuk az üzletig.
Nem lenne baj, ha picit okosodnánk. Persze az sem lenne baj, ha lenne tábla. Hátha érne valamit.
(Amikor mi arra autóztunk, azt láttuk, hogy tábla van. De ott parkoló tahó is - a szerk.)


2018. július 13., péntek

Új stílus? Rónai Sándor és barátja büszkén a Pride-on

Rónai Sándor először lépett vissza a reflektorfénybe az elbukott országgyűlési választások óta. Nem is akárhol, de a Pride-on szelfizett büszkén barátjával, Homonnay Gergely, ellenzéki mozgalmárral, vagy ahogy manapság emlegetik, „az utcai demokraták cicaszexuális vezetőjével”. (Mert mindig a képzeletbeli cicája nevében nyilatkozik – És ez komoly…)

Homonnay Gergely, ellenzéki mozgalmár (j) és Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője (b) a szombati Pride-on. Forrás: Origo és Facebook
Sok baj ezzel nincs, hisz mindenkinek magánügye, hol jelenik meg magánemberként, és kivel tölti szabadidejét. Viszont felmerül a kérdés, hogy Rónai és a DK most épp hova pozícionálja magát? A kormányoldalra biztosan nem, viszont a ló túloldalára meg nem kellene.

Ugyanis a DK szóvivőjeként Rónainak nem összemelegednie, inkább elhatárolódnia kellene attól a kommunikációs stílustól, amit a képen is látható Hommonay képvisel. Aki szerint az LMP-sek „jól elvannak a picsameleg máléban”, Novák Katalin pedig egy „booedoesh coorva”, és az ilyen, illetve hasonló kijelentéseit általában üvöltve teszi. Rónainak és a DK-nak döntenie kell/kellett, hogy a következő választásokon melyik ellenzéki csapattal, milyen kommunikációs stratégiával fognak indulni. És egyelőre a jelekből arra következtethetünk, hogy a Homonnay-féle radikál-liberális vonallal barátkoznak. Ami viszont nem épp az ellenzéki összefogás irányába mutat, illetve Dunakeszin eléggé idegen és egy kicsit sem hiányzik.
Persze még nem dőlt el semmi, viszont már ott tartunk, hogy nem is lepődnénk meg semmin…

2018. május 13., vasárnap

Elmarad a köztisztasági nap?

Tisztelt Pirítós!

Nem tudom, csak én maradtam-e le az idei köztisztasági napról? Több felületen is érdeklődtem, hogy lesz-e idén, de tekintve, hogy május közepe van, és eddig minden évben tavasszal volt, nem tudom, hogy mennyi reményt fűzhetek hozzá. Aki az önkormányzatnál csinálta, Nyíri Márton, már nincs is ott.
Amíg Nyíri Márton szervezte minden flottul ment. Érezni lehetett és jó volt látni, hogy pártpolitikától, kampánytól mentesen ennyire szívén viseli a környezet sorsát. Nekem ez mindig is nagyon fontos volt, hogy tiszta városban éljek. Nem csak az otthonomban, de az utcán is mindig adok erre, nem bírom nézni a szemetet magam körül. Nyíri Mártont azóta kitúrta az utódja, a Varga Zoltán. Ezért is írok ide. Mert nem az a lényeg, amit itt a kampány miatt összeírnak a Vargáról, hanem az ilyen dolgok.
Mert akkor most Nyíri Mártonnal együtt elveszett a program? Varga a tavalyi évben elvileg átvette a köztisztasági nap szervezését, bár már akkor sem volt az igazi. Ebből is látszik, hogy ki az, aki szívvel-lélekkel csinál valamit és ki az, aki kampányfogásból. Most meg vége a választásnak, aztán sehol semmi?! De még annyi se, hogy nem lesz, elmarad? Kampányból csillagos ötös! Nekünk ez egy pedagógiai szempontból, értékrend szempontból is fontos program volt a gyerekekkel, őket is próbáljuk a zöldebb életre nevelni.

Üdvözlettel:
[XXXXX]


2018. április 23., hétfő

Takarítás mikor lesz?

Hála a jó égnek lezajlottak a választások, már nagyon unalmas volt.

Természetesen értem én, hogy kampányidőszak meg miegymás és számomra is fontos az ország sorsa, meg el is mentem szavazni, de lezártuk, kész, vége. Az utózengésről ezt nem mondhatjuk el, bár hiába ért véget a kampányidőszak lépten nyomon még mindig a különböző pártok plakátjába botlok, hogy szavazzak Y-ra vagy Z-re.

Az összes villanyoszlopon lévő politikai plakátot, a telefújt járdákat és minden más választáshoz kapcsolódó dolgot ki fogja eltakarítani? Hónapok óta ezt kapjuk az arcunkba, séta közben, meg a dugóban ülve. 

Olvastam, hogy a Momentum milyen frappáns és jó ötletnek (vagy heccnek) tartotta, hogy az önkormányzat épületének falát ragasztgatta tele. Egy vicc, komolyan mondom. Műemlék épület. Mégis mit gondoltak? Mondjuk meg is büntették őket 350 ezerre. Kíváncsi lennék, hogy kifzették-e, vagy ők is kalapozni fognak?!


Meg amikor vittem a gyereket az orvosi rendelőbe és mit látok? A járdán Rónai neve… és nem ezt az egy helyet fújkálták össze Keszin. A Fazekas iskola vagy az alsói közösségi ház előtt is telefújták a járdát, lépcsőket. Nem tudom szólt-e nekik valaki, hogy a szavazókörök 150 méteres körzetében nem lehetett semmilyen jellegű kampányt folytatni. Na hát ez 10 méteres körzeten belül van. és azóta is ott van.

A másik a buszmegálló. Miért kell lefújni a plexit? A papírt annyiszor ragasztod át Orbán turbánra azt mészáros lőrincre, azt meg megint át simicskára, meg vissza, ahányszor akarod. De fekete neoluxxal telefújni az összes új buszmegállót? Úgy nézünk ki, mint egy gettó. Ráadásul a mi adóforintjainkból épültek azok a vadonatúj megállók. Hát gratulálok.

Meddig kell még ezeket néznem a városban??? Üzenem a kedves politikusoknak és a sleppjüknek, hogy olyan nagy örömmel és szorgalommal lehet menni feltakarítani a járdákat, leszedni a telefirkált plakátokat, mint ahogy odatették őket.

Népítélet

Tisztelt Dunakeszi Pirítós!

Látom, hogy nem nagyon foglalkoznak a választások eredményével, de remélem, azért nem küldöm hiába, amit írok.

Régi Jobbik támogató vagyok. Szinte az alakulás óta. A választási eredmények tekintetében történt, ami történt, maradt a kormány, de nem feltétlenül ez a lényeg most. Dunakeszi annál inkább. Nem lenne baj, ha más jobbikosok is ránéznének a számokra.

Varga indult a jobbik színeiben, és ne szépítsük: szarul teljesített. És nincs kire mutogatni, csak a jelöltre.


Az, hogy valaki gyakorlatilag kiirtotta a párttársait, elhappolt minden pozíciót. Nyíri tanárúrnál is elérte, hogy visszavonuljon, olyan helyzetbe hozta, pedig neki tényleg lett volna esélye! Az ilyen ember nem való képviselőnek. Legalábbis engem ne képviseljen.
Nem csoda, hogy Varga személyét egyáltalán nem kedvelem. Túl erősen próbálkozik felkapaszkodni, türelmetlen, hataloméhes, és sosem tudja hol a határ. A saját keresztlányának apját, Nyíri tanárurat is addig addig csesztte, amíg le nem mondott, pedig elvileg barátok is voltak.
Végül fizetett kampányharcosokkal küzdött, (senkinek nem volt kedve segíteni neki) Folyamatosan úgy mutatta magát, mint aki "hű de kampányol". Viszont, aki kicsit is ismeri őt, és tudja, hogy valójában milyen, az nem rá szavazott. Na ezért is néztem meg az eredményt a választási oldalon.

Nyíri Márton indult 2014-ben, akkor 3702 szavazatot kapott Dunakeszin. Most, hogy tolták bele a pénzt kampányba és Vargába, csak 3613 szavazatot kapott. Abban a városban, ahol igazán ismerik őt. Dunakeszin. Ahol tudják, hogy milyen figura.

Hiába volt jóval nagyobb a részvétel, mint 2014-ben, Dunakeszin mégis kevesebben szavaztak rá, mint 4 évvel ezelőtt Nyíri tanárúrra. És meggyőződésem, hogy Nyíri minimum a dupláját érte volna el most.

Mint még mindig kitartó jobbikos és mint hazaszerető ember remélem, hogy ezt látták odafönt is, és Vargát leléptetik. (Mondjuk Vona nélkül ez esélyes is.) És végre olyan jelöltünk lesz legközelebb, akit büszkén fel tudunk vállalni, és nem hoz ránk szégyent.

2018. március 26., hétfő

Majd azt Ők jobban tudják, hogy Te kire akarsz szavazni

Na ilyen hatása és eredménye van annak, ha úgy mondja valaki magáról, hogy az "esélyes jelölt", hogy soha semmit nem csinált, és senki nem ismeri :)

Értem, hogy a 10 millió foci és politikai szakértő országa vagyunk, de nehogy már megmondják, hogy kire szavazzak, de most komolyan. Boldog boldogtalannal, kommunista a jobbikossal összefog, csak hogy ő ülhessen be a parlamentbe. Tényleg azt kérik, remélik, sőt erőszakolják rám, hogy a Rónaira szavazzak? (szerk.: Demokratikus Koalíció) Persze, nem tetszik amit ezek csinálnak nyolc éve, valahogy mindig maguk felé áll a kezük, de azért egy gyurcsányista karrier-dékásra, ugyan már! Nem vagyok oda Vona cicázásától, és attól sem, hogy összeáll egy sértődött milliárdossal, de ha döntenem kell... ki tudja, erősen megfontolnám. Azonban azt senki se kérje komolyan, hogy az áldemokratikus, posztkommunista katyvaszra és annak megtestetsítőjére, Rónaira adjam a szavazatomat. Ráadásul teljesen kidobott voksnak tűnik az egész. Jobban mondva pontosan úgy fogok rá szavazni, ahogyan ő bármit támogatott itt, dunakeszin. Eddig hallani sem lehetett a kisfickóról. A minap láttam a Facebookon Rónai Sándor valami szomszédos településen lévő 6 fős lelkes rajongói táborát, vagy vele együtt talán heten is voltak? A fene se emlékszik már, de ezt hívták nagygyűlésnek. Vicc az egész! Na mindegy is. Persze az is vicces, hogy a hódmezővásárhelyi szavazás után polgámesterré lett valakije 4 hét után olyan fene nagy politikusnak képzeli magát. Igen, Márky-Zayról írok, Ő olyan gyorsan tanulja a politikát, hogy már azt is meg tudja mondani, Dunakeszin kire kellene voksolnom. Rossz hírem van, pont az ilyen gőgös megmondók miatt nem fogok a rénszarvasvadászokra voksolni. De ez nem jelenti azt, hogy egy Márk-Zay észt oszthat nekem. Akkor már tényleg a kétfarkúak, ők legalább viccesen idióták, vagy mégis megszeretem a kiscicákat és duzzogva Vona kap egy esélyt. Még nem tudom, de ha így folytatják, akkor inkább jöjjön egy jó kirándulás április 8-án. Az legalább egészséges.

Rónai Sándor - DK

2018. február 15., csütörtök

Szűrőbusz vs. szűrőutánfutó

Jó hetünk volt. Egy hét alatt két mobil szűrőállomás érkezett Dunakeszire. Ötödikén a 10 állami finanszírozású szűrőbusz egyike érkezett hozzánk, tizedikén a Jobbik kampányának szűrőutánfutója.


2018. január 9., kedd

A főtéri tűzeset nyomában

Bizonyára mindenki hallott a Főtéren történt tűzesetről a két ünnep közötti időszakban.
Volt, aki ott volt, volt, aki hallott róla, volt, aki az ablakából látta, és volt, aki csak a fodrásznál hallgathatta meg a jobbnál jobb sztorikat, hogy mi, hogy történt. Én ott voltam.